Múltunk - Jelenünk

Múltunk

„Nemcsak emlékeznetek kell egy dicsőséges történelemre, s nemcsak szólnotok kell róla, hanem nagy történelmi feladatot kell megoldanotok.”(II. János Pál pápa, Vita Consecrata 110.)

A kongregáció működése 1870-ben kezdődött meg Magyarországon. Alapítóanyánk a bécsi központ mintájára célkitűzéseit Pest városában is szerette volna megvalósítani. Ezért munkatársával Pestre utazott, hogy karitatív- szociális feladatai megvalósításához megfelelő házat keressenek. Hosszas keresgélés után Pesten, az akkori Soroksári út 36. sz. házat megfelelőnek találták, ma Ráday utca 36.

Három osztrák nővér jelentkezett a magyarországi munkára. Így 1871-ben Pesten a Ferencvárosban Mária Intézet néven a nővérek megkezdhették szociális- karitatív tevékenységüket. Állástalan, munkát kereső cselédlányokat vettek fel teljesen ingyen, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül. Otthont adtak nekik, tanították őket, majd új munkahelyet kerestek – közvetítettek részükre. Karitatív tevékenységüket a szegény sorsú árva gyermekek befogadása és nevelése is jelentette. Ezzel szinte egy időben, a leánynevelésre irányuló munkájuk is megkezdődött. A Mária Intézetben leányinternátust nyitottak 1873-ban. Majd négy osztályos elemi iskolát, és az ezt követő hat osztályos elemit, polgári iskolát és 2 éves kereskedelmit.

A nővérek tevékenysége Magyarországon mind a jótékonyság mind a leánynevelés terén egyaránt elismerésben részesült az egyházi és a polgári hatóságok részéről. A Mária Intézet mellett fekvő telek megvásárlásával bővíteni tudták intézményüket, így a leánynevelés terén jelentkező igényeket ki tudták elégíteni: a Szent Margit Intézet megnyitásával.

A főváros után az ország más helységeiben is megtelepedtek és dolgoztak a nővérek. Különösen a vidék szegény sorsú gyermekeit karolták fel. Az ott élő emberek örömmel fogadták a nővéreket, magukénak érezték szerény, áldozatos munkájukat, együtt élve a vidék népével.

A bécsi anyaházból kiinduló közvetlen vezetés az I. világháború után megszűnt. A magyar tartomány 1919-ben jött létre. A tartomány első tartományfőnöknője Morvay M. Valéria nővér. Nemcsak a növendékek, hanem a nővérek száma is egyre gyarapodott ezért szükségessé vált egy központi ház létesítése. A gondolat megvalósítója Valéria anya volt.

1927-ben megnyílt a Magyar Tartomány Anyaháza a Svábhegyen, Farkasréti út 12-14. sz. alatt. Ide költöztek a szerzetesi életre vállalkozó fiatalok, itt sajátították el a kongregáció lelkiségét, és itt nyertek szerető testvéri gondozást a munkában megfáradt idős nővérek.

Nagy öröm volt a tartomány részére az 1930.évben beindult nyolcosztályos gimnázium, mely a Patrona Hungariae Leánygimnázium néven működött a IX. kerületben, a Knézich utcában.

A virágzó tartományt, a terebélyes fát a közelgő vihar mindig jobban megtépázta. A II. világháborút átvészelve, 1948-ban megtörtént az iskolák államosítása, amit a nővérek úgy éltek meg, mint a gyermekét elvesztett anya.

„A női szerzetesrendek létszáma és intézményei Magyarországon 1948-ban” c. Gergely Jenő által összeállított mű szerint az Isteni Szeretet Leányai Kongregációja Magyarországon 20 rendházzal, 256 rendtaggal működött. Intézményei: 6 középiskola, 6 általános iskola, 4 óvoda.

A felettünk lévő felhők egyre sötétebbek lettek, majd megjelent a „Magyar Népköztársaság 1950. évi 34. számú törvényerejű rendelete”, amely megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét. Éjnek idején a nővéreket lágerekbe hurcolták, majd egy idő után elbocsájtották őket. Előttük: a kilátástalan jövő. Hová? Merre? A rendelet szerint a szerzetesi ruha viselése tilos volt. Franciska anyánk vigasztaló szavai bátorították őket:

„Kifürkészhetetlenek az Isten szándékai,- tehát határtalan legyen bizalmunk bölcs gondviselésében.” (Körlevél 1869.)

A szétszóratás 40 éve megerősítette hivatásunkat. Zárda és szerzetesi ruha nélkül is igyekeztünk szerzeteshez méltón élni, Isten szeretetét hirdetni a világban.

„Dicsőítsétek őt Izrael fiai a nemzetek előtt, mert ha szétszórt is benneteket közéjük, ott mutatta meg nektek nagyságát is.” (Tób13,3-4a)

Jelenünk

A XX. század második felének tele engedni látszott. Szabad lett az egyház és mi ismét dolgozhatunk, végezhetjük szabadon apostoli szolgálatunkat. A hírre az ifjú lelkesedés lángolt fel a szívekben.

Régi házaink közül egyet sem kaptunk vissza. Megelégedtünk a lehetőségekkel. Az első bátor közösség Ipolytölgyesen kapott menedéket. 1989. november 21-én ünnepélyesen újra megkezdhettük a közösségi életet. Ahol tudtunk segítettünk, dolgoztunk. Az otthon főnővére Kovács Piroska Mária nővér, mint az első novícia irányította az intézményt. Óvodát vezettünk a dolgozók és a falu gyermekei számára. Elláttuk a templom gondozását és a szomszéd falu, Letkés hitoktatását.

Végre 1994-ben, saját házunk helyett cserébe a IX. kerület Viola utca 32. szám alatt (itt működik a tartományi központ) majd 1995-ben Budapest XVI. kerületében Sasvár utca 25. sz. alatt szintén csereingatlant kaptunk.

Rajtunk is elvégezte az idő a munkáját. Az 1950- es létszámból már alig élt valaki; az akkor még fiatalnak számító tanerők idősek lettek már, és ha még lett is volna lehetőségünk iskolát nyitni, korunk és a gyakorlat hiánya miatt aligha taníthattunk volna. Alapító anyánk szellemében továbbra is a leányifjúsággal kívántunk foglalkozni, ezért úgy gondoltuk: egyetemista, főiskolás lányok részére Mária Intézet néven kollégiumot nyitunk. Apostoli feladatunknak tekintettük ezt a munkát.

Célunk: hitüket élő, erkölcseikben tiszta, szakterületükön érdeklődő, a női hivatásra tudatosan készülő lányok segítése a közösség keretén belül. Különböző témájú előadások, beszélgetések által a magyar hazának és az egyháznak öntudatos, nagykorú polgárok nevelése.

A negyvenévi szétszóratás alatt a szerzetesi élettel kapcsolatos információk, irányítások nem igen jutottak el hozzánk, sok pótolni valónk van. Törekszünk külföldi rendtársainkkal kapcsolatot tartani, tapasztalatokat cserélni. Ha lehet, meglátogatjuk őket vagy találkozót szervezünk. Ilyen volt a kongregációnk fiatal nővéreinek találkozója Magyarországon.

„Róma püspöke veletek van, imádkozik értetek. Isten akaratára bíz benneteket, hogy mindig ragaszkodjatok Rendalapítótok és rendi közösségetek karizmájához, és a történelem Urát helyezzétek életetek középpontjába. így megoldódnak majd a rátok váró nehézségek is.” (Sodano biboros, vatikáni államtitkár levele az MRK elnökének - Új Ember LVI. évf. 25. sz.1. 2000. június 18.)