Vértanúink

  • Zuggó Brigitta Mária Klementin nővér FDC

    Pinke Anna Mária Júlia nővér FDC

    1928-ban felvették a jelöltek közé, ahol 6 boldog évet töltött. Beöltözéskor a Mária Klementin nevet kapta. Először Zircre, majd Rákospalotára helyezték. Mint tanítónő tevékenykedett. Tanítványai szerették őt, annak ellenére, hogy - ha kellett - szigorú is tudott lenni.
    M. Klementin nővér imádságos, buzgó nővér volt. Természeténél fogva zárkózott, környezete nem tudta mi megy végbe lelkében. Feljegyzései és lelki vezetőjéhez írt levelei megmutatják lelki életének mélységeit. Mindig is értékelte hivatását, és utolsó óráiban, amikor a vad és durva orosz katona megtámadta, egy oroszlán bátorságával védte azt és tisztaságát.
    1945-ben a közelgő szovjet hadsereg Budapestet hadszíntérré változtatta. A főnöknő és Klementin nővér maradt az időközben lebombázott és lakatlanná vált házban. A pince védelmében megbújó fiatal nővérekre rávetették magukat a behatoló katonák. A dulakodásban Klementin nővér a kijárat felé igyekezett és a korlátban megkapaszkodva megvetette lábát. Dulakodás közben fogadalmi keresztjével úgy megsebesítette támadója arcát, hogy az erősen vérezni kezdett. Dühében a szovjet katona elkapta és kicsavarta áldozata nyakcsigolyáját.
    A nővér élettelen teste napokig feküdt a hullák között. A városban dühöngő harcok miatt temetésén a nővérek közül senki sem tudott jelen lenni. A Tartományházban csak hetekkel később értesültek a megrázó hírről. Amikor a harcok kissé enyhültek, a város díszsírhelyet adományozott részére.
    Jelenlegi sírhelye: Zákánytelep.

    „Minden szerzetes életében eljön egyszer az az óra, az a pillanat,
    amikor késhegyre kell mennie hitéért, hivatásáért, tisztaságáért.
    Az első kettőt megharcoltam minden külső segítség nélkül. Isten a tudója,
    milyen nehéz volt. Megborzongok, ha arra gondolok, a harmadik még hátra van.
    Annak is meg kell lennie?”
    (Részlet lelkiatyjának írt utolsó leveléből)
    Sztálin – orgonák
    kísérőzenéje mellett
    jött el ez az óra.

    Sötét pince mélyén
    rebbenő gyertyafény
    reszkető ajkak imája…
    A kapu bezárva!

    Dobogó lábak, zakatoló szívek,
    rekedt hangok,
    órák, ékszerek!

    Vad kéz ragadja meg,
    vonszolná kifelé.
    Durvamarok alatt
    Tört gerincű galamb…

    Uram, irgalmazz!

    Fagyos fehér havon
    hevernek a holtak,
    közöttük testvérünk
    immár nyolcadik nap.

    Eltemették aztán
    „a bús tanítványok”.
    Díszsírhelyet jelölt ki
    számára a város…

    Uram!
    Vértanúid vére legyen
    fájdalmas lassúsággal bontakozó
    jövőnk záloga!

    (írta: Varga M. Flávia nővér FDC - 1995)